Szülõi indíttatásra már gyermekkoromban ismerkedtem a fényképezéssel. Kisiskolás koromban kaptam az elsõ fényképezõgépet édesapámtól. A másodikat is. Talán azokat, amelyekkel még Õ is fényképezett. Ezekkel fekete-fehér filmre fényképeztem, és megtanulhattam a filmeket magam elõhívni és papír képeket készíteni. Az ismereteimet önképzéssel fejlesztem és jutottam el oda, ahova. A megszerzett tudás, szemlélet, nagyban meghatározzák ma is gondolkozásomat, de megkönnyítették számomra a digitális képeknél is szükséges utómunkákat, a számítógépes képszerkesztés alapjait… Az elsõ “igazi” és új fényképezõmet, egy tükörreflexes gépet (Praktica PLC3), gimnáziumi ballagásomra kaptam. Az egyetemi éveim alatt részt vettem az Impulzus-nak, a „Villamos kar” újságjának a szerkesztésében, elsõsorban labor feladatokkal, nyomdai elõkészítés elvégzésével. Késõbb a fényképezés nagyrészt családi és emlékképek készítésében merült ki, szinte már csak színes filmre. Amikor elérhetõvé vált nekem is digitális fényképezõ, nem adta azokat a lehetõségeket és minõséget, amit a filmes tükörreflexes gépem, úgy hogy közben még használgattam azt is. Egy „belépõ” DSLR gép (2010-ben), ismét meghozta a kedvem, hogy többet foglalkozzak a fényképezéssel. Ahogy többet foglalkoztam a fényképezéssel, rábukkantam lyukkamerás weboldalakra, és eszembe jutott, hogy van a hûtõszekrényben ORWO NP 55 film, amit 60, 120 méteres tekercsben lehetett kapni, és amelyet magam töltöttem kazettába. A lyukkamerás oldalakon felbuzdulva magam is készítettem lyukkamerát (elsõt kartonpapírból), melyet aztán több is követett. Ettõl kezdve részt vettem a Wordwide Pinhole Photography Day eseményen. Pár éve lyukkamerákat a Nap felé fordítva és ott “felejtve”, olyan képeket kezdtem el készíteni, melyek a Nap égi útját, több napon, héten, hónapon keresztül rögzítik. Ezt nevezik szolárgráfiának, melynek izgalma a várakozás, hogy milyen lesz a kép, lesz-e egyáltalán, merthogy meg lesz-e a “kamera”, nem rongálták-e meg, nem ment-e benne tönkre a fotópapír.
Szolárgráfia
Pinhole day